Szép, gazdag feketébe ájuló sötétbarna sör barna krémes habbal. Illata klasszikus csokoládés pörkölt maláta némi komlóval meg még valami gyanús erdei bogyós illat, amiről valami hegyvidéki keserűálikör jut eszembe abból a fajtából, amit jobb elkerülni. Meg még valami édesköményes, medvecukros árnyalat, valami fura az biztos, otthagytunk valamit a szaunában és talán annak van ilyen szaga?
A korty sűrű, szirupos, nem egykönnyen nyelhető és hamar nagyon édes lesz, sőt cukros, majd hirtelen megszólal a határozott komlózás, mintha némi fáziskéséssel próbálná jóvá tenni az iménti cukormerényletet és tényleg a végére jó száraz, fás cucc lesz sok finom fekete csokoládéval. A cukorban megérezni a régi ellenséget, a bölényfüvet, ezt a vaniliás ízű vadnövényt, ami a híres lengyel vodka, a Zubrowka ízét adja, és amit a gyanútlan utazók eleinte örömmel hörpölgetnek, mielőtt nyilvánvalóvá nem válik, hogy ilyesmit csak az iszik, aki szereti a kegyetlen másnapokat.
Érdekes jelenség ez a sör: főzzünk valami különlegeset Baltic Porter Day-re, ha már a lengyelekhez megy, menjen bele bölényfű, de hiszen attól minden émelyítően édes lesz, sebaj, értünk mi a sörfőzéshez, majd szépen visszakanyarítjuk a helyére. És valóban a sokadik kortyra az ízt annyira átírja a klasszikus, erős portervégződés, hogy nem érezni már a bölényt. De azért teljesen száraz sosem lesz, ahogy melegszik visszakúszik bele az édesség, afféle kávé két cukorral, plusz komló, meg jó sok alkohol – 11%.
Pöhjala: Baltic Porter Day 2025
Most, hogy Trump vámháborúja bokán rúgta a világgazdaságot, különösen aktuális a balti porter története, amennyiben azt is megmutatja, hogyan teremnek lokális értékek a befagyott kereskedelem nyomán. Amíg ugyanis a Baltikumban folyamatos volt a porterellátás, és gyakran tudtak érte faanyaggal fizetni (Britanniában a 18. századra nemigen maradt normális fa, amiből hajót vagy hordót lehetett volna építeni), addig az oroszok, a finnek, a svédek, a lengyelek vígan elvoltak az importporterrel. Imádták, rengeteget ittak belőle és meg voltak győződve róla, hogy otthon ők ilyet nem tudnak főzni. Egészen addig amíg jött a fenevad Napoleon és nagy angolverő dühében be nem vezette a kontinentális blokádot 1806-ban. Akkor aztán a britek elveszették a kapcsolatot a kontinentális Európával, a balti népek pedig elvesztették bőséges porterforrásaikat, és kénytelen voltak maguk nekiveselkedni a masszív fekete sörök főzésének. És mit ad isten, kiderült, hogy ők is meg tudják főzni. Egy kicsit kellett igazítani a recepten: nem angol malátából és nem angol komlóból dolgoztak, illetve a melegigényes felsőerjesztésű élesztőt lecserélték lágerélesztőre – hiszen a hideg környezet ingyen rendelkezésre állt – és megfőzték a balti portert, ami tulajdonképpen semmiben nem marad el az angol portertől szerethetőségben és minőségben. Kicsit kevésbé gyümölcsös, jóval fegyelmezettebb, élesebb íze van, így sokszor édesebbnek érződik és a brettes fanyarság is lemaradt, de a mai napig rengetegen isszák, szeretik, talán többen is, mint a portert ma az Egyesült Királyságban. Ráadásul az egyetlen sörstílus lett, ami igazán csak erre a régióra jellemző, így import-eredete ellenére lett némi identitásképző ereje is. Mára Lengyelország lett a domináns balti porter-nagyhatalom, és 2016 óta a lengyelek mindn télen tartanak egy Balti Porter Day-t. Nézzük mit főzött az egyik leghíresebb balti főzde, az észt Pöhjala a 2025-ös balti porter napra!
